Comments on: Nandyol és az Oscar díjak

By: Sz.Cs.

Sz.Cs. — Sun, 11 Mar 2007 22:39:30 +0000

It’s a dugle:)
Ezzel már így azt hiszem egyet tudok érteni.

By: zsenge, a házigazda

zsenge, a házigazda — Sun, 11 Mar 2007 11:55:25 +0000

Bevallom, ilyen mélyen nem értek a horrorhoz, a távolkeletihez pedig főleg nem.
Azt hiszem az, amin vitatkozunk az utolsó mondatodban van elrejtve: én pont arra a valami másra gondolok. Vagyis lehet a Lost Highway horror jellegű, de nem biztos, hogy a horror felől igazán felfejthető a “mondanivalója” vagy mi.
Egyáltalán az egész horror-dolog azért került ebben a bejegyzésben elő, mert A faun labirintusát Nandyol csak amúgy lehorrorozta. Ezzel nekem nem azért van bajom, mert a horrort pejoratív jelzőnek tartanám - ez egyáltalán nincs így -, hanem azért, mert úgy gondolom, hogy azt a filmet nem a horror felől lehet megérteni. Vagyis a film általam gondolt “lényegéhez” a horror felől közelítve nem jutunk el. Azt viszont el tudom fogadni, hogy akadnak benne horrorisztikus vagy horror filmekre emlékeztető elemek.
“walks like a duck, swims like a duck, but flies like an eagle - is it still a duck?”

By: Sz.Cs.

Sz.Cs. — Sun, 11 Mar 2007 11:34:56 +0000

No, akkor röviden összefoglalom, amit az elröpült hozzászólásban írtam.
Ha a ‘70-es évek grindhouse horrorfilmjeire gondolsz, mint a műfaj tipikus képviselőire (pl. zombi-, kannibál-, szörny-filmek), ezek gyakran, talán a legtöbb esetben, vígjátékok is. Nem annyira ijesztegetni akarnak, mint inkább szórakoztatni az eltúlzott, abszurdig vitt ábrázolt erőszakkal, azon az alapon, hogy ha valami ennyire beteges, az már vicces. Lásd pl. Re-animátor, vagy Peter Jackson korai filmjei. A kortársak közül ugyanezt csinálja Takashi Miike, és bár nem szokott műfajfilmeket készíteni, mégis, ha nem neveznénk horrornak mondjuk a Katakurik boldogságát, azzal elhallgatnánk egy nagyon lényeges elemét.
Ha viszont a thriller-alapú, idegborzoló és feszültségkeltő horrorfilmekre gondolsz, ezekben legtöbbször van egy személyes dráma, egy lejátszatlan meccs a szereplők között, és ez mindenképpen túlmutat az öncélú rémítgetésen. Masaki Kobayashi Kwaidan c. filmje egyértelműen horrorfilm. De megmutat valami - szinte pszichoanalitikusan - emberit, ráadásul a látványvilága is gyönyörű, szóval nagyon igazságtalanok lennénk vele, ha azt mondanánk, hogy ez csak be akar tojatni minket. David Lynch “horror noir”-ként jelölte meg a Lost Highway műfaját, és ott is nyilván többről van szó.
Szívesen folytatnám még példákkal, de csak azt akartam mondani, hogy szerintem attól nem lesz valami “nem-horror”, hogy kicsit bonyolultabb, mint az egyszeregy. Úgy gondolom, hogy ha egy film alkalmazza a horror-elemeket, akkor (”walks like a duck, swims like a duck: it’s a duck” alapon) az horrorfilm. Vagy horrorfilm is, meg más is.

By: Sz.Cs.

Sz.Cs. — Sun, 11 Mar 2007 11:16:44 +0000

Írtam egy hosszabb választ, ami gyönyörűen elszállt, és kiírta, hogy hibás biztonsági kód, pedig nem is volt hibás. Ha ez most felmegy, akkor később újra összefoglalom, amit mondani akartam.

By: zsenge, a házigazda

zsenge, a házigazda — Sat, 10 Mar 2007 22:23:45 +0000

Némileg jogos lehet ez a megjegyzés, azonban úgy gondolom, hogy a műfaj azon képviselői, akiket ez leradíroz, azok valójában nem puszta horrorfilmet készítenek. Mikor a rémítés öncélúságáról beszélek, akkor arra gondolok, hogy ez a hagyományos, a műfaji meghatározásba valóban beleillő horrorfilm elsődleges célja. Azt hiszem, azok a filmek, amelyeknek formavilága közel van a horrorhoz, de egy komplexebb narratívát, struktúrát, stb. vonultatnak fel, nem tekinthetők egyértelműen horrorfilmnek.

By: Sz.Cs.

Sz.Cs. — Sat, 10 Mar 2007 22:07:47 +0000

Kedves Zsenge, a házigazda,
Létezik a horrorfilmnek egy olyan meghatározása, hogy a rémítés öncélú kell hogy legyen?
Kicsit elhamarkodottnak tartom az utolsó hozzászólásodat, mert azt hiszem, ezzel a műfaj nagyon sok képviselőjét radírozod ki a horrorfilmek listájáról.

By: zsenge, a házigazda

zsenge, a házigazda — Mon, 05 Mar 2007 19:23:20 +0000

A bejegyzésben nem reagáltam a horrorral kapcsolatos megjegyzésekre. Szerintem azért nem lehet horrornak titulálni ezt a filmet, mert a horror leglényegesebb eleme, hogy ott a félelmetes dolgok ábrázolása nem mutat túl önmagán: egyedüli célja a rémítés. Itt azonban a vér és az egyéb borzalmak egyszerre kapnak igazolást a történelmi és a személyes/mesebeli síkon.

By: nandyol

nandyol — Mon, 05 Mar 2007 17:16:39 +0000

A sztorit (többek között) éppen a Narniával közös elemek miatt neveztem primitívnek. Például a meghal-feltámad csavar, ezt elcsépeltnek érzem, bárhol látom, a poént valaki már nagyon lelőtte a Bibliában További jól fejlett filmes közhely, amit említettem is pl. az, hogy a tündéri anyuka nem éri meg a végét. Persze, egy mesefilmben több közhely megengedett, de ugyanúgy, ahogy a Narniában, itt is ezek egymásra halmozásába fullad a produkció. Számomra pedig (női szemmel:-) rengeteg gyomorfordító jelenet akadt, a nyulassal kezdve, a föld alatt játszódó fehér zombissal folytatva, a kínzásokból nekem annyi is sok volt, amennyit mutattak, és vér, vér, vér mindenütt…Ez maradt meg belőle:-(

By: Kücsük

Kücsük — Mon, 05 Mar 2007 15:30:38 +0000

Nem tudok egyetérteni azzal a megállapítással, hogy „eléggé primitív sztorival, bár eléggé jól kitalált képi elemekkel operáló horrorral van dolgunk” (nandyol). Nekem nagyon bejött a Faun, a sztorija alapján pedig egy tündérmeseibb filmre, Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrényre asszociáltam. Az egy kicsit naiv, látványvilágában hatásvadászabb mesefeldolgozás, a Faun viszont ennek a sztorinak jóval mélyebb interpretációja. Az elemek ugyanazok: háború, erőszak a kinti világban, próbák és kalandok (és gyakran hasonló, végletekig kiélezett konfliktus- és veszélyhelyzetek) a fantáziavilágban, és egy kislány, aki az összekötő kapocs, „a személyes és a történelmi sík” találkozási pontja, ha így tetszik. A Faun tényleg nem mesefilm, hiszen egy mesefilmben (lásd Az oroszlán..) végig tudjuk, hogy végül minden jóra fordul. De nem is horror, mert nem válik öncélúvá a félelmetes/véres jelenetek dinamikája. A kínzást nem látod, csak a bevezető jelenetet a pszichoterrorral: a dadogós gerilla végül a szabadulás reményében belép a kapitány szabályai uralta játéktérbe, elfogadja a feltételeket, és persze elbukik. Szükségtelen is volna ezután megmutatni, ahogy a felsorakoztatott kínzóeszközöket kipróbálják rajta. Egyetlen olyan jelenet volt, amit nem bírtam nézni (a nyúlra vadászó peches helybeli esete a kapitánnyal), de az sem horrorfilmre jellemző (vagy akkor Mel Gibson a horror királya: az Apocalyptóban vannak durvábbak is).

By: nandyol

nandyol — Mon, 05 Mar 2007 15:01:51 +0000

A Faun képvilága pedig valóban igényes és ötletes. Viszont itt lép fel a megszokás negatív hatása: ahogy te is mondod, ilyent lassan minden, magára valamit adó mesefilm, fantasy, sci-fi készítői produkálnak. És minél több filmben látok hasonlóan jót, annál kevésbé hat meg. Ennél többet várok, vagy néha éppen hogy kevesebbet: hogy speciális effektusok, sokkhatás, vér és hányinger nélkül is mondjon valamit egy film.