A megjelenő hozzászólások alapján azt hiszem, jó lenne, ha ajánlanánk filmeket egymásnak a filmadatbázisunk “Mit nézzek ma este?” rovatában! Összedobtam néhány kategóriát, amikhez lehet filmeket ajánlani, de várom a javaslatokat további kategóriákra.

Szóval ha filmet ajánlanál, katt ide, vagy jobboldalt valamelyik kategóriára!

A reakciók alapján úgy tűnik, a mozival kapcsolatos felvetések váltottak ki a legnagyobb érdeklődést, úgyhogy megpróbálom ezt a témakört bejárni egy kicsit. Az a kérdés, miként lehetne életet lehelni a mozi ósdi intézményébe úgy, hogy a lényege ne vesszen el. Tehát: Upgrade to Cinema 2.0!

A mozi jövőjéről beszélgetve természetesen állandóan szóba kerül a digitális vetítés kérdése. Samu jelezte, hogy ez nem jelentene többet egyszerű technológiai váltásnál, illetve hogy legfeljebb a forgalmazást könnyítené meg. De hát éppen erre lenne szükség! Lássuk, mire lenne jó a digitália által megkönnyített forgalmazás.

1. Filmet ide, de azonnal!
Micsoda dolog az, hogy a Brokeback Mountain-t Pesten 1 hét múlva kezdik el csak forgalmazni?! Mikor az Oscar díjakat már szinte egy hónapja besöpörte és egyébként is a felhajtás körülötte már hónapok óta zajlik! Mindenki erről beszél, a mozikban pedig még sehol, hát persze hogy nyomom a dáunlód gombot ezerrel! Mire meg a moziba jön, mindenki látta már.
Értem én, hogy a kisebb országok forgalmazóinak meg kell várniuk, amíg a többszáz franciaországi vagy brit kópiából néhányra már nincs szükség a premier utáni hetekben, s aztán a használtat vetítik itt, de ez egy filmrajongót a legkevésbé sem érdekel, mikor a DVD minőség egy kattintásra van tőle.
Bezzeg ha digitálisan menne a forgalmazás, akkor csak le kellene műhódról tölteni, s mehet is a premier a londonival egyidőben. Lehet, hogy akkor többen ott lennénk a teremben.

2. Mozitéka
A filmes posztmodern elméletírói azt szokták hangoztatni, hogy a nagy műfaji keveredés és állandó idézgetés egyik oka az, hogy a nyolcvanas évektől kezdve a filmtörténet könnyedén elérhetővé vált. Azt mondják (pl. Jim Collins), hogy a VHS és videó CD megjelenésével a régi, klasszikus filmek egyetlen polcon ugyanúgy váltak elérhetővé, mint a napi premierek. Vagyis a múlt mozgóképei megszűntek távoli, filmtörténet összeállítások lapjain és filmmúzeumok kopott vásznain fellelhető kuriózumnak lenni. Ő úgy véli, hogy ezáltal vált lehetővé az, hogy a filmes idézetek széles körben is működjenek. Ezért készülhetett el a Ponyvaregény, vagy később az idézetekkel teletűzdelt nagyon populáris filmek, mint a Horrorra akadva és társai. Nyilvánvaló, hogy manapság a DVD-vel illetve a neten terjeszthető Divx formátumok elterjedésével ez a folyamat csak tovább erősödött.
Gondolkodjunk el ezen a folyamaton! Mi lenne, ha a moziból is egyfajta tékát csinálnánk? Vagyis a betérők kis privát termekben kiválasztják egy nagy adag filmből azt, ami nekik kell, és moziminőségben megnézik. Természetesen ez a celluloid kópiák huszadik századi világában még elképzelhetetlen. Ehhez az kell, hogy a mozinak nagy mennyiségű, digitálisan tárolt filmhez legyen hozzáférése. És például vetítés-szám alapján fizetne a forgalmazónak vagy/és a gyártónak.
Persze látom én a rendszernek a buktatóit, sokat kellene ezen még agyalni, finomítani, de a nagy választék fele való elmozdulás elengedhetetlen. Első lépésben a nagyobb multiplexekben is minden teremben más film kellene menjen, és ha lehet, nagyon különböző fajtájú és életkorú filmek. Miért ne mehetne egy kis kamarateremben mondjuk a Jules és Jim? Ha nem kellene ehhez hetekkel előre megrendelni a kópiát, csak 1 órával vetítés előtt letölteni, akkor miért ne lenne megvalósítható? Persze nem vonzana tömegeket a dolog, de sokkal többféle ember térne be a moziba, és sokkal több ízlést ki lehetne elégíteni.

3. Ingyen mozi
Az előző felvetésben tárgyalt ingyenessé tétel kapcsán beszéltem az alternatív bevételek közt a film közbeni reklámokról. A félreértések elkerülése végett jelzem, hogy nem a film megszakítására gondoltam, hanem arra a már nagyon is elterjedt gyakorlatra, hogy a filmekbe építenek be reklámokat.
Felvetődött, hogy az ingyenessé tétel nem dobná fel annyira a nézettséget, amennyire gondoljuk, Samu jelezte, hogy voltak ez irányban próbálkozások, de kevés sikerrel. Azt hiszem, hogy ehhez idő kell: az embereknek meg kell szokniuk, hogy a mozizás nem luxus, hanem napi rendszerességgel bevállalható.

Mi szól a kvázi-ingyen mozi mellett? Párizsban már 5-6 évvel ezelőtt, Pesten pedig tavalyelőtt vezették be a Moziünnep néven futó rendezvényt, amelynek lényege, hogy egy teljes árú jegy megvásárlása után 10 filmet nézhetsz meg egy hosszú hétvége után egy átlagos mozijegy harmadáért-negyedéért. Párizsban az emberek zsinórban nézték a filmeket, egyik film véget ért, s rögtön utána álltak be a sor végére a következőért. Itt Pesten pedig multiplexek hatalmas termei teltek zsúfolásig meg, több éves független- és művészfilmek vetítésein. Az első Moziünnepre Pesten több mint 300 ezren váltottak jegyet, ami az egy évvel azelőtti hétvége eladásainak a háromszorosa!
Mi mást bizonyít ez, ha nem azt, hogy az emberek, ha jó áron van, képesek egy hétvégén 10 filmet megnézni!

Érdekes, fejlemény, hogy két hete az Oedipus Quartett ingyenessé tette filmklubját Kolozsváron a Tranzit Házban. Az első hírek alapján ettől még nem lettek többen a nézők, de én reménykedem, hogy ez csak idő kérdése.
Emberek! Menjetek a filmklubba, hátha ezzel meggyőzzük a mozisokat, hogy tegyék ingyenessé a vetítéseket!!!
És közben a 21. század mozijának egyik kísérleti laboratóriumában vehettek részt.

A linktár szerkesztgetése közben vettem észre, hogy a Sundance Institute ingyenesen elérhetővé tette a 2006-os fesztiválon szerepelt rövidfilmeket. Köztük van a győztes, Kenyeres Bálint Before Dawn c. alkotása.

A filmek ugyan nem letölthetők, csak a böngészőből nézhetők (így elég korrekt sávszélesség kell hozzá), de érdemes betekinteni. Jó mozizást!

A filmek itt érhetők el.

Az HBO és a TIFF (Transilvania International Film Festival) idén is meghirdette forgatókönyv pályázatát. A szervezők eredeti forgatókönyveket várnak (tehát adaptációval nem lehet pályázni), amelyeket a forgatókönyvírás nemzetközi szabályai szerint, de román nyelven kell megszerkeszteni és megírni.

A játékfilm-könyvek fődíja 2000, a rövidfilmeké 1000 USD, további 6 pályázó pedig 3 nap ingyenes részvételt kap a TIFF 2006-os kiadására.

A pályaművek leadási határideje 2006. április 15., úgyhogy még van egy kis idő.

Bővebb információkat itt találhattok.

A tavalyi siker után (a Lazarescu úr halála az Un Certain Regard kategória fődíját nyerte) Cristi Puiu újra jelen lesz Cannes-ban. Ezúttal azonban az Atelier du Festival (a fesztivál műhelye) program keretében, amelynek célja, hogy fiatal filmeseket segítsen terveik megvalósításában.

A program második alkalommal kerül megrendezésre, és a fesztivál alatt lehetőséget teremt az alkotók számára, hogy producerekkel és forgalmazókkal találkozva kiépítsék következő filmjük pénzügyi hátterét. Az idén is 18 rendezőt választottak ki, ezek között szerepel Cristi Puiu.

Az egyik legnagyobb spanyol videotéka hálózat bejelentette, hogy teljesen kivonul az országból. A Blockbuster Video Espana 86 boltját zárja be május 15-én. A cég képviselője azzal érvelt, hogy 2004-ben 5,5 millió eurós veszteséget könyveltek, és 2005-re még ennél is többet várnak.

A spanyol videószövetség elnöke is megszólalt az ügyben, szerinte Spanyolország Európa legkalózkodóbb országa, ugyanis a kormány túl későn és túl lassan lépett fel. Állítólag a forróvérű spanyoloknál a kalózkodás legelterjedtebb formája a barátoknak, rokonoknak történő közvetlen másolás (így 37 millió film cserélt tavaly gazdát), utána a közvetlen internetről letöltés (16 millió mozgókép) és az utcai árusítás következik.

Ennyit a helyzet súlyosságáról, és azokról az elképzelésekről, hogy a rendszert apró korrekciókkal egyben lehet tartani.

Alig fejeztem be a vitaindítót a témában, máris érkezik a hír az MPAA és a NATO gyűléséről, melyen mindkét szervezet elnöke beszédében - többé-kevésbé tudatosan - a download válságot boncolgatja. A beszédek érdekesek, néhány fontos problémára rá is világítanak a filmipar jövőjével kapcsolatban, de a legnagyobb hiba bennük az, hogy csupán apró korrekciókat javasolnak, és nem ismerik fel az átfogó reformok szükségességét.

No de lássuk, miről volt szó, hogy alaposabban megítélhessük őket (az összeállításhoz a Screen tudósítását használtam).

A Motion Picture Association of America (MPAA) és a National Association of Theater Owners (NATO) vezetőinek beszéde jelentette a Las Vegasban tartott gyűlés legfontosabb pillanatát. Dan Glickman, az MPAA elnöke azokra a múlt heti jelentésekre alapozott, amelyek szerint az amerikai mozibevételek jelentősen csökkentek az előző évhez képest, míg a filmek gyártási és marketingköltségei nagyjából ugyanott maradtak. “Minőségi, lenyűgöző történetekkel rendelkező filmek kell az ipar alapját képezzék - mondta a vezér az üres szavakat (ezt eddig is sejtettük), de aztán hozzátette, hogy jobban oda kell figyelni arra, hogy kik járnak moziba, és miért teszik ezt. Majd pedig bejelentette az MPAA és a NATO első közös kutatását ezen a területen.
Akkor itt álljunk meg egy percre. Ez a download válság, bár talán napjainkban ölt tömeges méreteket, de jónéhány éve elkezdődött, ráadásul a zeneipar korábbi tapasztalataiból sejteni lehetett volna a fejleményeket. Ennek ellenére az amerikai filmipar két legjelentősebb intézményének most jut eszébe először egy átfogó vizsgálatot indítani a témában. Azok a fickók ebből élnek, hát mit csináltak eddig?! Nem vették észre, hogy percek kérdése, és fejükre omlik a ház?

Az MPAA vezér azzal folytatta, hogy javasolta a mozisoknak, indítsanak közösen egy olyan közös reklámkampányt, amivel a termék minőségére hívják fel a figyelmet, olyat, amilyet a tejgyártók valósítottak meg. A kérdés ugyanaz: most kell ezt mondani valakinek, aki mindennap szembesül a csökkenő jegyeladásokkal?

Végül még említést tett a kalózkodás elleni küzdelemről, felhíva a figyelmet arra, hogy a szellemi tulajdon törvényi védelmének megerősítése mellett most már 28 amerikai államban érvénybe lépett az ún. kamera-ellenes törvénykezés. Megfigyelők szerint a hangnem inkább aggresszív, mintsem reakciós volt. Kérdés persze, hogy az erővel történő korlátozás hangsúlyozása mely esetben tekinthető nem reakciósnak. A történelem során válsághelyzetekben azokat az illetékeseket nevezték reakciósnak, akik a rendszer újragondolása helyett a rendszert válságba hozó elemek visszaszorításával próbálták a rendszert védeni. Vajon nem ez történik akkor, amikor büntetőjogi módszerekkel próbálják a letöltést és másolást akadályozni?

John Fithian a NATO elnökeként a digitális moziról beszélt. Beszéltek már erről sokat, ő azonban azt jelentette most be, hogy végre elhárultak azok az akadályok, amelyek az egészet évek óta akadályozzák. Vagyis végre megszületett a filmesek által elvárt képminőség, sikerült megegyezni az egységes szabványról, és arra is sikerült rávenni a stúdiókat, hogy egyfajta kópia-díj formájában szálljanak be a mozik technológiaváltásának költségeibe.
A moziforgalmazás digitalizálása az első lépés, amely a költségcsökkentés irányába mozdítja el az iparágat, ugyanis a kezdeti befektetések után sokkal olcsóbb lesz netről letölteni egy mozinak a vetíthető filmet, mintsem beszereznie egy darabonként átlag 10 millió forint körüli összegbe kerülő 35 mm-es celluloid kópiát. Kérdés persze, hogy nem kerül-e majd sokkal többe a biztonság biztosítása (a bankoknak állítólag ma már többe kerül számítógépes átutalási rendszereik védelme, mintha a bankjegyeket hagyományos módon autóval szállítanák egyik helyről a másikra)?

Végül a mozisok szövetségének elnöke arra tért ki, hogy az elmúlt 4 évtizedben mindig emelkedett a nézőszám, de természetesen mindig voltak hullámvölgyek. Arra figyelmeztette ezért az általában negatív hangot megütő sajtósokat, hogy próbálják az egészet tágabb, történelmi kontextusban szemlélni. A tudósítások szerint a gyűlés résztvevői nem igazán voltak elégedettek ezzel a szemlélettel. Én egyenesen struccpolitikának minősíteném azt a hozzáállást, amelyik nem képes észrevenni, hogy ez a válság legfeljebb a televízió megjelenésével előállt krízishez mérhető. de lehet, hogy azon is túltesz.

Hétvégén egy bécsi kávézóban beszélgettünk a barátokkal, s a vita fordulatai győztek meg végleg arról, hogy itt is tematizálni kellene azt, amit jobb híján a filmipar “download válságának” nevezek. Arról az átfogó és a közeljövőben mély következményekkel járó válságról lenne szó, amit a filmek jó minőségben történő másolása és egyre könnyedebb terjesztése indított el.

Azt hiszem, a probléma rendkívül sokrétű, a következőkben megpróbálom címszavakban felvázolni azt, amit ezzel kapcsolatosan megvitatandónak, megtárgyalandónak gondolok. A folytatásban pedig a hozzászólások alapján igyekszem majd egy-egy problémát részletesebben kidolgozni.

Szóval akkor a következő négy pontba csoportosítanám így hirtelen a főbb kérdéseket:

1. Filmipar-történet, előzmények
Az 50-es évek táján hasonló válság alakult ki az amerikai filmiparban, akkor a televízió borította fel a rendszert. A nagy stúdiók akkor is azzal próbálkoztak, hogy olyan látványos szuperprodukciókat dobtak piacra (ekkor terjedt el a szélesvásznú technicolor), amelyeket tévében nem vagy sokkal kevésbé lehetett élvezni. A dolog azonban nem igazán működött, a legtöbb stúdió bele is bukott a próbálkozásba, és a sztoriból nyertesen a B kategóriás filmek világából előkerült, újszerű témákat feldolgozó kis függetlenek jöttek ki győztesen, és ebből született aztán az új-Hollywood.
Vajon ma is ilyen jellegű váltásra van szükség? Vagyis a megoldás a filmek átalakulásában, újfajta témaválasztásban és netán megújuló filmnyelvben rejlene?

2. Filmfinanszírozás, filmgyártás átalakulása
A filmgyártás elsősorban a sztárok hatalmas gázsijai miatt óriási összegeket emészt fel. A most kiszivárgott Shyamalan filmek részletes költségei sok mindent elmondanak erről a világról, a nyáron mozikba kerülő új Superman filmet pedig minden idők legdrágább filmjeként tartják számon. Mivel a nagy filmek sokba kerülnek, drágák a mozijegyek, aminek következtében az ingyenes letöltés egyre vonzóbbá válik a nézők számára.
Vajon itt kellene lépni? Például a legnagyobb stúdiók egyfajta közös megegyezés alapján megfelezik a felkínált gázsikat? Hiszen senkinek sem kopna fel az álla, ha nem 20, csak 10 millió dollárt kapna egy főszerepért.

3. Mozi mint intézmény újragondolása, filmforgalmazás átalakulása.
A filmgyártás és a -marketing akkor kezdenek el egyre csillagászatibb összegeket felemészteni, mikor egyre másra érkeznek a mozibevételek drámai csökkenéséről szóló hírek Amerikából, de itthonról is.
Mi lehet a megoldás? Nem kellene-e átgondolni radikálisan a mozi szerepét? Néhány évvel ezelőtt készítettem interjút a Palace Cinemas amerikai származású közép-európai igazgatójával, aki akkor arról beszélt, hogy a digitális vetítőjét arra szeretné egyszer használni, hogy például élőben közvetítsen koncerteket és sporteseményeket. Az emberek, akik nem tudják megengedni maguknak, hogy a vébé döntőre elmenjenek, hatalmas méretben, többszáz ember között szurkolva nézhetik meg a meccset.
Vajon ez lehetne az egyik út? Valamilyen változásra szükség van, hiszen gondoljunk bele: struktúráját tekintve a mozi ma lényegében ugyanúgy működik, mint 110 évvel ezelőtti megjelenésekor. Van egy mozgóképeket mutató vetítőterem, ahova belépőjegyet szednek, a bejárat előtt pedig különböző ételeket és italokat árusítanak.

4. Ingyen mozi?
És akkor mindez elvezethetne oda, hogy a jegyárakat radikálisan lehetne csökkenteni, netán kvázi ingyenessé tenni. A moziknak így nem a jegyeladásból, hanem a hatalmas nézőszámból eredő reklámbevételekből kellene megélniük. Vagyis a filmek előtti és alatti reklámok annyit hoznának mozinak és filmgyártónak, hogy az kitermelhetné a költségeket. Hasonló lenne ez a lapok politikájához: nyilvánvaló, hogy egyetlen lap sem képes fedezni az előállítási költségeket az újság árából, miért várjuk ezt akkor el a filmektől?
Azért nem lényegtelen ez a kérdés, mert a témával kapcsolatos fórumokat böngészve megfigyelhető, hogy nagyon gyakran említődik a drága mozijegyek problémája.

Hát akkor ez lenne első lépésben a menü, let’s dance!

Kezdenek körvonalazódni a cannes-i vetítések. Ma például az derült ki, hogy a korábbi esélylatolgatásban említett Paris Je t’aime szkeccsfilm, amit 20 sztárrendező forgatott a szerelemről Párizs 20 kerületében, végül nem a versenyprogramban fog szerepelni, hanem az Un Certain Regard szekció nyitófilmje lesz. Ez az a szekció, amiben tavaly Cristi Puiu nagydíjat nyert a Lazarescu úr halálával.

A szkeccsfilmekkel kapcsolatban egyébként mostanság meglehetősen szkeptikus vagyok, főleg a legutóbbi Eros után.

Megjött a hírlevél a Mediawave-től, mivel - úgy néz ki - összeállt a fesztivál zenei programja. A legnagyobb szenzációnak idén az angol Dave Holland jazzlegenda fellépése ígérkezik, de rengeteg magyar, európai és ázsiai csemege van rajta kívül a programban.

Az egész hétre szóló fesztiváljegy 15 ezer, a diákbérlet 10 ezer ft - úgyhogy, bár a filmekről még nem lehet semmit tudni, el lehet kezdeni gyűjteni a beugrót, mert április 28-május 6. között nagy buli lesz Győrött és környékén.

A fesztivál teljes zenei programját itt találjátok.

Lám, mit jelent egy kis produkciónak az Oscar díj: a vasárnapi ceremónia után 24 óra elég volt ahhoz, hogy a film angol forgalmazója úgy döntsön, még egyszer kihozza a Crash-t a mozikban. A sztori azért érdekes, mert arrafele a film már DVD-n is rég megjelent, ám úgy gondolják, hogy az Oscar-diadal után sokan akarják majd vásznon látni Paul Haggis művét.

A szlogen állítólag a következő lesz: “missed the best film first time round?… this is your second chance to see it on the big screen”.

Azt hiszem, ilyesmi egy szuperprodukcióval nem történt volna meg.

szól, de nagyon érdekes élmény. A vizuális kommunikációról tartok órát az Iparművészeti Egyetemen; ma a verbális és a vizuális kommunikáció kapcsolatáról, különbségeiről volt szó. A diákokkal együtt beszélgetünk a témáról, arra kezdünk kilyukadni, hogy ugye az írott szó olyan kommunikáció, ahol a külső forma nem számít, hiszen mindegy, hogy ariallal vagy timesszal írok le egy mondatot, a jelentése nem változik.

A terv az lett volna, hogy miután ezt letárgyaljuk, utána szóba kerüljön a keleti kalligráfia problémája, ahol nem mindegy, miként írom le az adott szót. Csakhogy ekkor jött az apró csoda. Az órára jár egy magyarul nagyon jól beszélő kínai lány, aki, mikor erre a pontra értünk, de mielőtt még a kalligráfia előkerült volna, elkezd a szövegekkel kapcsolatosan képi esztétikáról beszélni, azt mondani, hogy nem mindegy, hogy egy szöveg szépen van-e leírva, szerkesztve vagy sem. Vagyis a maga meztelen valóságában megjelent az a gondolkodásmód, amelyet csupán felidézni terveztem. Különleges pillanat volt!

Az utóbbi évek legfurább, legalternatívabb Oscar gáláján vagyunk túl. Bár elsősorban nem a gála volt alternatív, hanem a filmfelhozatal. Olyan volt, mintha az Oscar a filmművészetről szólna. Micsoda hülyeség ez?!
De ha már művészet, akkor Clooney-nak igaza volt a legjobb mellékszereplő díj átvételekor. “How do you guys compare art?” - kérdezte, utalva arra, hogy ha művészet akkor mi alapján emelünk ki egyeseket. De mindegy, ez egy ilyen világ.

De legyen először szó a gáláról
Bevallom, a műsorvezető Jon Stewart-ról nem igazán hallottam korábban, nagyjából második vonalbeli showmannek nevezném vasárnap esti produkciója alapján. Általában a műsorvezető személyisége alapvetően tudja meghatározni egy ilyen este hangulatát, most is így történt. Bár a a bulit el nem rontotta, az egész nagyon szürkére sikerült. Az este bevezető beszéde, ami általában a műsorvezetők legparádésabb pillanata, nála ötletszerűen összehordott poénimitációk kínos halmaza volt. Az egyetlen igazán jó ötlet a Brokeback mountainhoz kapcsolódó meleg western-összeállítás volt. A szervezők összeszedték klasszikus westernek azon pillanatait, amelyekben a főhősök baráti, mondhatni “meleg” pillantásokat vetnek egymásra. Na ez működött.

Aztán a gálának még egy igazán jó mozzanata volt: Ben Stiller konferálása a vizuális effektek díjáról. A zöld ernyő technikát parodizálva zöld békaruhában jelent meg, s azt próbálta szuggerálni, hogy a nézők most csak a fejét látják. Majd egy zöld maszkot is feltett, és kijelentette, hogy az Oscar történetében most először nyílik ki magától a boríték.

A filmekről sokszor elmondták,
hogy kis és közepes produkciók a korábbi évek szuperprodukciói után. Hát tényleg azok, olyan alkotások kerültek előtérbe amelyek kényes kérdéseket dolgoznak fel nagy érzékenységgel és hozzáértéssel.
Először is én nagyon örülök, hogy a Crash nyert, és ez nem homofóbia :). Azt hiszem, az utóbbi évek legkiegyensúlyozottabb és szakmailag is átgondolt döntései születettek az idén. A Crash sokszereplős, sok szálon futó cselekménye minden bonyolultsága ellenére olyan tökéletesen összeáll, hogy vitán felül megérdemelte a legjobb eredeti forgatókönyv díját. A rendezői díj viszont egyértelműen Ang Lee-nak járt, látszik a filmen, hogy egy rendezőzseni munkája. Azt szerettem az idei díjesőben, hogy nem egy filmnek jutott egy tucat díj, hanem mindenki kapott egy kicsit. Philip Seymou Hofman, aki alapvetően karakterszínész, azért érdemelte meg a díját, mert most főszereplőként kellett egy karakterszerepnek megfelelően extrém figurát alakítson. Stb.

Na de most elemezzük egy kicsit
a folyamatot. Merthogy mi történt az idén? Miután évek óta a nagy stúdiók benyomták a szuperprodukcióikat (lásd Titanic, Gyűrk ura, Gladiátor, stb.), most miért húzódtak háttérbe? Mi van akkor, ha rájöttek, hogy változtatni kell a politikán. A Harry Potter, annak ellenére, hogy kimaradt az Oscar hisztériából, a filmtörténet legjövedelmezőbb filmjei között van, és nem hiszem, hogy A gyűrűk ura sokkal rosszabbul teljesített volna a szobrocskák nélkül. Vagyis mi van, ha arra a következtetésre jutottak a nagy stúdiók pénzemberei, hogy a nagy költségvetésű filmeket úgyis elviszi a marketing-gépezet, úgyhogy érdemesebb a függetlenfilm-szekcióikban gyártott (pl.: Warner Brothers Independent vagy Disney - Miramax) filmjeiknek így “ingyen” reklámot szerezni. Ezek a filmek egy olyan (sznob?) rétegnek szólnak, akik adnak a kritikusok véleményére, és akik hajlandók csak azért bemenni egy filmre, mert az díjat nyert Cannes-ban.
Persze lehet ennek más oka is, jövőre sok minden kiderül: folytatódik ez a trend, vagy visszatérünk a korább gyakorlathoz, s akkor ez csak véletlen volt. Tippek?

Hát akkor a Crash lett a nyertes, de szerencsére a korábbi évekkel ellentétben nem egy filmet halmoztak el díjakkal, hanem mindenkinek jutott a dicsfényből. (A blog látogatóinak véleményét a Crash-ről lásd Filmadatbázisunkban.)
Részletesebb értékeléssel később még jelentkezem.

A Berlinálé végére érve, és a meglehetősen laposra sikerült versenyprogramot megismerve a sajtósok között már a német fővárosban megindultak a találgatások a cannes-i felhozatallal kapcsolatban. Az a szerencsés helyzet állt ugyanis most elő, hogy rengeteg a Croisetten-n rendszeresen beválogatott sztárrendező készül el filmjeivel ezekben a hónapokban. A válogatás azért is lesz nehéz probléma, mert az utóbbi időben a fesztivál programigazgatója nem engedte a versenyprogram számának a növelését a hígulás elkerülése végett; ha ehez az idén is tartják magukat, nagyon nagy neveket kell kihagyjanak.

Először is a néhány évvel ezelőtt zsűrielnökként parádézó Lynch térhet vissza Inland Empire c. legújabb művével, amelyről egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy – mint már annyiszor – egy bajba került nő lesz a középpontjában, és Los Angeles környékén fog játszódni. A szereposztásból Kyle MacLachlan ezúttal sem marad ki, és mellette vászonra kerül Laura Dern és Jeremy Irons is.

Február 2-án mutatták be Helsinkiben Aki Kaurismaki új produkcióját, aki Laitakaupungin valot (Fények a sötétben) címmel vinne mozgóképet a francia riviérára, ha hagynák. A film – amely a rendező Finnország trilógiájának utolsó darabja - középpontjában egy biztonsági őr áll, akit egy femme fatale-lal való találkozás tesz tönkre. A finn depresszió ábrázolásának ez az újabb állomása az első hírek szerint távolról sem sikerült annyira, mint a Cannes-ból a zsűri nagydíjával hazatérő A múlt nélküli ember, ennek ellenére nagy a valószínűsége, hogy májusban levetítik a Bunkerben (így hívják a helyiek a 80-as években épített kívülről iszonyatosan ronda fesztiválpalotát).

Coppola sok év után visszatérni látszik indie gyökereihez, és ezt a visszatérést földrajzilag is leképezte azzal, hogy Youth Without Youth (Fiatalság fiatalság nélkül) c. filmjét Franciaországban, legnagyobb sikerei földjén, és Romániában forgatta le. Ezért, és Cannes-i reputációja miatt is nagy az esélye, hogy a Mircea Eliade regény (Tinerete fara tinerete) alapján készült második világháború előtt játszódó drámája befutó legyen. A szereposztás számunkra azért is érdekes mert a rendkívül tehetséges Marcel Iures és Oana Pellea valamint Liviu Ciulei is lehetőséget kapott, több kevésbé ismert román színész mellett.

Ken Loach az angol politikai és proletárfilm képviselőjeként általában előre biztosított jeggyel rendelkezik a témára meglehetősen fogékony cannes-i válogatóktól, úgyhogy nagy az esélye, hogy The Wind That Shakes The Barley c. legújabb mozija sem marad ki. A film az 1919-21-es ír függetlenségi háborúról szól, és ha hinni lehet a rendezőnek, lesznek benne jócskán erőszakos, gyomorforgató jelenetek. A főszerepekben Cillian Murphy-t és Liam Cunningham-t láthatjuk majd.

Az esélyesek között emlegeti a nemzetközi szaksajtó Pálfi György szemledíjas alkotását, a Taxidermiát. Ha Pálfi képes megállni, hogy ne mutassa be országon kívül májusig a filmet, akkor hosszú évek után először lehet magyar film a cannes-i versenyprogramban. Persze ehhez még kell egy nagy adag filmdiplomácia is, a Filmúnió már évek óta szeretné elérni ezt, de tavaly Mundruczó Johannáját csak egy kisebb szekcióba sikerült bejuttatni.

Egyelőre csak címszavakban, kedvcsinálóként a többi esélyesről: Brian De Palma (Black Dahlia), Woody Allen (Scoop), Anthony Minghella (Breaking And Entering), Darren Arronofsky (The Fountain), Johnny To (Election 2), Kim Ki-Duk (Time). Ja és készül egy szkeccsfilm (Paris, je t’aime) olyan résztvevőkkel, mint Jean-Luc Godard, Walter Salles, Alexander Payne, Gerard Depardieu, a Coen testvérek, Olivier Assayas és Gus Van Sant.

Szóval a választék hatalmas, de mint már korábban többször megesett, a cannes-i válogatók még ilyet is képesek időnként elszúrni.